Blog - Archívum

2009.12.30.

Az utóbbi napokban ahogy külföldi portálokon, úgy a hazai sajtóban is felröppent a hír, hogy a berlini Chaos Communication Congress elnevezésű konferencián egy fiatal kutató, Karsten Nohl bejelentette: feltörték a GSM titkosítását. (A kísérlet indításáról korábban írtunk is.) A kutató célja az volt, hogy a GSM már régóta instabil lábakon álló biztonságára rámutasson, hogy már nem csak elméleti úton, hanem gyakorilatilag is igazolt a rendszer biztonságosságának a hiánya.


2009.12.22.

A legnagyobb ötletek általában villanásszerűen jönnek, könnyen kivitelezhetőek, kevés erőforrást igényelnek és persze sok haszonnal kecsegtetnek. Ez persze mindig az adott idő, környezet, valamint a társadalmi fogadtatás függvénye. Egy ilyen ötletről szeretnék most írni.


2009.12.20.

Új tanulmány a PET Portálon

2009.12.20. 22:22:36

Székely Iván: A privátszférát erősítő technológiák

A soron következő tanulmány munkaanyag, amelynek végleges változata az NHIT gondozásában jelent meg (Dömölki Bálint et al: Égen-földön informatika – az információs társadalom technológiai távlatai. Typotex, Budapest 2008.).

A szerző korábban már megjelentetett egy hasonló című tanulmányt az Információs Társadalom c. folyóiratban, az azonban elsősorban társadalom- és információtudományi szemszögből vizsgálta a kérdéskört. A jelen munkaanyag részletesebben tárgyalja a PET-ek taxonómiáját, a folyamatban lévő kutatások és fejlesztések állását, a várható fejlődés irányát, valamint azokat a tényezőket, amelyek pozitív vagy negatív irányban befolyásolják a fejlődést. A tanulmány röviden kitér a hazai helyzet ismertetésére is.


2009.12.17.

Már a verseny végén érdeklődtek egyes versenyzők, hogy a megoldási útmutatót publikáljuk-e; természetesen így teszünk, hiszen tegnap meg is ígértük. Egy csomagba elhelyeztük a játék megoldásának leírását, valamint a binárist, a forráskódot, illetve a versenynél felhasznált, illetve készült fájlokat. Ha valakit csak a játék megoldásának leírása érdekelne, a PDF-et külön le tudja tölteni.

(A verseny eredményeinek kiértékelése folyamatban van, mivel nyilván többeket ez is érdekel, ezzel majd később jelentkezünk még.)


2009.12.16.

Múlt vasárnap délelőtt 10 órakor véget ért a kancellar.hu és az ELTE által megrendezett 24 órás hackerverseny. A versengő csapatok száma végül 25 lett, ezek nagyjából fele adott be megoldást legalább 1 feladatra. A szteganográfiai témájú akadályt az előzetes információk alapján 7 csapat tudta legalább részben leküzdeni; a megoldások értékelése még folyamatban van.


2009.12.10.

A hétvégén immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre az IT Security Coding Contest 2009 elnevezésű 24 órás hackerverseny. A kancellar.hu és az Eötvös Loránd Tudományegyetem rendezésében készülő esemény kiemelt támogatója a PET Portál, aminek szerkesztőcsapata egy feladat készítésével növeli tovább a rendezvény színvonalát. Az eseményre felsőoktatási intézmények hallgatóit várják az ELTE Lágymányosi Campus Déli épületében, december 12-én szombaton reggel 10 órától. A versenyre kétfős csapatok jelentkezhetnek, a fődíj pedig 1.000.000 Ft!


2009.12.08.

Tudjuk, hogy egyesek szerint egyre inkább az várható, hogy mindent a weben keresztül fogunk intézni, és az elsődleges alkalmazássá a gépünkön a web böngésző válik majd. Ha ez így, ilyen formában nem is teljesül, azért a böngésző alkalmazások fontosságát nem vithathatjuk; kétségkívül fontos szerepet töltenek be mind a munkánkban és magánéletünben is, vagy ha nálunk nem is, de sokaknál igen. Vegyük figyelembe, hogy manapság a Firefox 3 az egyik legnépszerűb böngésző, így várható, hogy majd lesznek olyan vírusírók, akik erre a platformra kívánnak majd specializálódni.


© PET Portál és Blog, 2008-2010 | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat