Blog

Új bejegyzés beküldése

2010.06.07.

A telefonok lehallgatása nem új téma, és már korábban beszámoltunk a GSM feltörésére irányuló kísérletről. Emiatt a szakértők már régóta szerettek volna olyan szoftvert készíteni, ami képes szoftveres szinten titkosítani a GSM-es telefonbeszélgetéseket. Ez azért is fontos, mert a GSM hálózaton csak a bázisállomásig alkalmaznak titkosítást, utána a beszélgetés titkosítatlanul halad tovább. Ráadásul az alkalmazott titkosítás nem is túl erős.


2009.08.25.

Egyes amerikai kutatók el szeretnének indítani egy projektet, amelynek célja az lenne, hogy felhívja a szolgáltatók figyelmét a GSM kódolási algoritmusának gyengeségére - ahogy azt annó a WEP-pel is tették. Ezt pedig úgy, hogy elosztott számítással készítenek egy előre gyártott kód táblázatot, amivel az A5/1 algoritmus gyorsan törhetővé válik, bárki számára, így is demonstrálva a már többszörösen elbukott algoritmus gyengeségeit (egyébként Európában is ezt használjuk).

Valóban féltenünk kellene a biztonságunkat? Nem igazán, az ugyanis már így is eléggé virtuális; vagyis legfeljebb a szomszédunktól kell majd néhány hónap múlva félnünk. A GSM rendszerhez kódtörő készülékek már régóta találhatóak a piacon (noha nem túl olcsók), ráadásul a GSM kommunikáció csak a bázisállomásig van rejtjelezve, onnan ismét kódolatlanul utazik tovább az információ. Ráadásul az algoritmus elég gyenge kulcsokat használ, mindössze 64 bit hosszúakat. Érdeklődőknek ajánljuk a fenti linket, illetve keresőkkel is lehet találni néhány érdekes tananyagot, amiből az alapok elsajátíthatóak.


© PET Portál és Blog, 2008-2010 | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat