Tanulmány megtekintése

Gulyás Gábor György: Az anonimitás és a privacy kérdései a csevegő szolgáltatásokban

Absztrakt
A csevegő szolgáltatások reneszánszukat élik — a százmilliós felhasználótáborral rendelkező szolgáltatásokat már nem csak magánemberek veszik igénybe, hanem vállalatok is alkalmazzák belső kommunikációra, ügyfélszolgálatok üzemeltetéséhez is. Kutatásaink során megvizsgáltuk a szolgáltatások egy halmazát, s ezek alapján felállítottunk egy taxonómiát, melynek segítségével, a négy fő magánélet-védő kritérium figyelembe vételével értékeltük őket. Megállapítottuk, hogy a létező szolgáltatások változó színvonalú megoldásokat nyújtanak, és összességében egyikük sem alkalmas e kritériumok maradéktalan teljesítésére. Vizsgálatunk során két elterjedt szolgáltatásban magánszféra-védelmi rést fedeztünk fel. Tanulmányunk végén javaslatot teszünk kutatási eredményeink továbbhasznosítására.

Kulcsszavak: anonimitás, csevegő szolgáltatások, privacy

Vissza a tanulmányokhoz

1. Privacy, Internet, szolgáltatók

A csevegő szolgáltatások jelen vannak, mióta az Internet — mai értelmében — megalakult, kereskedelmi, nyílt hálózattá vált. Ahogy terjedt az Internet, úgy a hagyományosnak tekinthető e–mail használatán túl felmerült az igény a gyorsabb, és közvetlenebb kapcsolatot biztosító csevegő szolgáltatások iránt. Azóta a szolgáltatások sokat fejlődtek, s a fejlődésnek köszönhetően a korai, chat jellegű szolgáltatások új generációjaként megjelentek már a 90-es évek közepén a mindenki számára elérhető, ingyenes ún. azonnali üzenetküldő szolgáltatások. Manapság a szolgáltatások reneszánszukat élik, és felhasználók százmillióinak nyújtanak közvetlen beszélgetési közeget.

1.1. A privacy kérdése csevegő szolgáltatásokban

Az azonnali üzenetküldő szolgáltatások létrejötte után a két szolgáltatástípus útja különvált, s ez utóbbiak terjedtek el leginkább, amelyekhez ma számos ingyenes hálózat és kliensprogram áll rendelkezésre. A növekedés minden elképzelést felülmúlt, alkalmazásuk az élet több területén utat tört magának. Ma már százmilliós felhasználótábora van az azonnali üzenetküldő szolgáltatásoknak [1], s ezek a hálózatok hatalmas, több milliárd üzenetből álló forgalmat bonyolítanak le naponta [2].

Az azonnali üzenetküldő szolgáltatások egyre inkább a mindennapi élet részévé válnak, mind a privát, mind a munkahelyi használatot tekintve. A közeljövőben elképzelhető, hogy a szolgáltatások kilépnek eddigi környezetükből, hogy a mobil platformokon is domináns helyzetbe kerüljenek, ezzel még jobban integrálódva a mindennapi használatba [3] [4]. Minél jobban az élet részévé válik a szolgáltatások használata, a magánszférát érintő kérdések annál fontosabbá válnak, és a precíz magánszféra–védelem alapvető igénnyé formálódik. Ennek a kérdéskörnek az általános megoldására törekvő EU konzorciumi projekt a PRIME [5].

Az üzenetküldő szolgáltatások már manapság sem csak a magánélet részesei, számos munkahelyen használják őket a kollégákkal, főnökkel való kapcsolattartásra, de ügyfélszolgálat is működhet (részben) azonnali üzenetküldő szolgáltatásra alapozva. Mivel a vállalati használatban értékes információk utazhatnak át a rendszeren, több szolgáltatás speciális biztonsági lehetőségeket kínál vállalatok részére.

Más alkalmazások is lehetségesek: könyvtárakban is működtetnek olyan ügyfélszolgálatokat, amelyek azonnali üzenetküldő szolgáltatásokon érhetőek el [6], de a könyvtárakon és a munkahelyi alkalmazáson túl az azonnali üzenetküldő szolgáltatásoknak széles alkalmazási köre is elképzelhető.

Az elterjedtségnek köszönhetően többen felfigyeltek a szolgáltatásokban rejlő gyengeségekre: egyre több vírus és féreg kering az azonnali üzenetküldő szolgáltatások hálózataiban, főleg a közkedveltebbekben. Bár a legtöbb szolgáltatásban már bevezettek védelmi megoldásokat, de a szűrési, védelmi kérdésekre nem létezik egyelőre átfogó, egyértelmű válasz.

1.2. Hol az anonimitás?

A legnagyobb penetrációnak örvendő azonnali üzenetküldő szolgáltatások alapja az ún. jelenlétjelzés, azaz a kliens oldal központi elemén, a partnerlistán a felhasználók nyomon követhetik mások tevékenységeit, hogy mikor érnek rá, mikor nem, és néha azt is, hogy mikor ülnek le a számítógépük elé. Véleményünk szerint ez a helyzet a közeljövőben tovább fog súlyosbodni a modern mobil eszközök térnyerésével és a rájuktölthető azonnali üzenetküldők elterjedése miatt.

Mindemellett a jelenlétjelzés technológiának köszönhetően a partnereknek sűrűbben nyílik alkalma arra, hogy felkeressék egymást, hogy spontán kezdeményezzenek beszélgetéseket, és előfordulhat, hogy ennek egyetlen motivációja a másik jelenléte. Az ilyen jellegű viselkedés érvként állhat a magánszféra-védelem és az anonimitás bevezetése mellett.

Korábbi chat jellegű rendszerekben a felhasználók úgy is használhatták a szolgáltatást, hogy egy új identitást választva léptek be, így az anonimitás elviekben lehetőség volt. A jelenlegi azonnali üzenetküldő rendszerekben ez már nem lehetséges, ugyanis a felhasználókat egyértelműen azonosítja a partnerlistán a pszeudonim regisztrációs azonosítójuk. A jelenlét és a látható állapot kezelése tipikusan a letiltás és rejtőzködés műveletekre korlátozódik.

A tanulmány első fejezetét kiemeltük, de a tanulmány teljes egészében letölthető és olvasható PDF formátumban, az oldalon lentebb található link segítségével, vagy kattintson a borítóra a betöltéséhez!


Forrás:

Tanulmányok az információ- és tudásfolyamatokról 11., BME GTK ITM, Budapest, 2006. október. (ISSN: 1587-2386, ISBN: 963-421-429-0)


Vissza a tanulmányokhoz


Hozzászólások

Összesen 0 hozzászólás látható.

Nincsenek hozzászólások.


A hozzászóláshoz be kell jelentkezni!

© PET Portál és Blog, 2008-2010 | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat