Blog

Egy félreértés tanulságai

2008.03.14. 23:49:23, Székely Iván

Az egyik internetes IT hírportál beszámolt a PET Portál és Blog tegnapi bemutatójáról, és azt vészjóslónak, bulvárosan hisztériakeltőnek, sőt madárijesztőnek ítélte. Sajtószabadság van, a hír szent, a vélemény szabad. A hírportál félreértése azonban tanulságos.

Megértem, hogy aki a reklámokból vagy az információs iparból él, azonosul az érdekeivel, erről gondoskodik a vállalati pszichológus vagy maga az emberi természet. Ezért akár úgy is gondolhatja, hogy minden olyan kezdeményezés, vagy akár csak lehetőség megmutatása, amely alternatívát jelent a „soha nem látott pontossággal célozható reklámokhoz” képest, az riogatás, paranoia, elbújás saját arcunk elől stb. – más szóval, saját üzletének, világának ellensége. Ha pedig így gondolja, akkor azokat a sablonos érveket veszi elő, amelyeket egy jó marketinges alkalmaz a cége, iparága érdekében, és amelynek általában hű szövetségese az őt kiszolgáló informatikus.

A privátszférát erősítő technológiák azonban nem erről szólnak. Mint ahogy a bemutató sem erről szólt – legalább is más résztvevők és a saját megítélésem szerint. A PET-ek az internetes világ minden előnyének élvezését lehetővé teszik a felhasználók számára, csak a kontroll lehetőségét adják vissza a felhasználóknak adataik sorsa felett.

És még valami. Ez a portál, amelynek létrehozásában magam is bábáskodtam és elvállaltam szerkesztőbizottsági tagságát, nem egy anti-globalizációs, aktivista fórum, a profitorientált világ esküdt ellensége. A blogjában természetesen minden szalonképes, a témához tartozó vélemény megjelenhet, de a portál maga egy szakmai fórum, amely a magyar informatikai szakma által kevéssé ismert terület bemutatását kínálja a látogatóknak, illetve gyakorlati ismereteket a laikus felhasználóknak. Ők pedig döntsék el maguk, hogy akarnak-e élni ezekkel a lehetőségekkel – más szóval, legyen választásuk.

Hozzászólások

Összesen 9 hozzászólás látható.

2008.03.21.

Székely Iván 2008.03.21. 22:52:29
Kedves Dániel!

Köszönöm a személyes viszontválaszát – bár megvallom, szándékosan nem hivatkoztam az írására, mivel nem személyes vitát kívántam nyitni, hanem inkább egy általános jelenségre, félreértésre kívántam felhívni a figyelmet. Bár magam nem vagyok blogger alkat, továbbra is úgy vélem, hogy „a hír szent, a vélemény szabad”, cikkben és blogban egyaránt, és természetesen én is és a portál szerkesztői is figyelembe veszünk minden véleményt, azokat is, amelyekkel nem vagy nem teljesen értünk egyet.

Remélem, a portál folyamatosan bővülő tartalmát – főképpen a megjelenésre váró tanulmányok sorát – szimpatikusabbnak ítéli majd, mint a bemutatót. Ezt azért is fontosnak tartom, mert mindannyiunknak vannak más elkötelezettségei is az üzleti életben, az oktatásban, vagy éppen a tudományos világban, szigorú formális kritériumok és felelősségek mellett, és éppen ezért fontos, hogy amit társadalmi munkában a szűkebb-tágabb „köz” javára teszünk, az el is nyerje a köz tetszését.

Mindenesetre örömmel tapasztaltuk, hogy a portál bemutatójának visszhangja pozitív volt mind az elektronikus, mind az online sajtóban – mindez azonban semmit nem von le az SG.hu-beli megjelenés értékéből, amire a jövőben is számítunk.

aDoayen:
Kedves Iván!

Az hiszem, hogy szalonképes volt az írás, sőt a félreértés, mint fogalom felvetődése csak tovább erősíti a véleményemet.
Az előadáson elhangzottak nem csak bennem, hanem a mellettem ülő újságírók (legyenek hagyományosak, kisebbek vagy nagyobbak) véleménye is megegyezett az enyémmel, ha viszont az 5 jelen lévő újságíróból egy a médiapartner, egy a megsértődő ellenség, a másik három meg "félreért", akkor lehet, hogy tényleg nem a legszerencsésebb volt a kommunikáció.

Részemről, ahogy ezt le is írtam, ez egy fontos kérdés. Amennyiben a prezentációval ellentétben a portál tartalma nem lesz riasztó, hanem inkább érdeklődés keltő, akkor igyekszem rá a jövőben is felhívni a figyelmet.
Mint ahogy, az IT lapok közül (és a Metro-t leszámítva a hagyományosak közül is) kizárólag mi szenteltünk neki publicitást, sőt a közleményt is alig copy-pastelte be néhány médium.

Szintén, ahogy írtam, tisztelem a készítőket, csak nem értek egyet velük mindenben. A kölcsönös tisztelet jegyében legalább egy linket megérdemelt volna a citált cikk.
Arról nem is beszélve, hogy a Kovács Attila távozása után való sértegetést követően, nekem is jut egy kis kóstolgatás, az nem vet jó fényt, egy nemzetközi szakértőre.
Nincs semmilyen vállalati pszicho. Akivel azonosulok, az a felhasználó és az SG olvasó.
aDoayen 2008.03.21. 21:10:16
hajnal kettőkor ez nem tűnt fel

ide legalább nem kellett reggelni

roxmorts:
Bocs, nem ilyen emotikont akartam, hanem ezt:
roxmorts 2008.03.21. 10:26:58
Bocs, nem ilyen emotikont akartam, hanem ezt:
roxmorts 2008.03.21. 10:25:48
Kedves a aDoayen!
Már hogyne lenne kommentelési lehetőség az IT cafén, a cikk alján: Hozzászólások
aDoayen 2008.03.21. 01:56:01
Hmmm...

Valami miatt nem leltem meg a Pál írását, pedig kerestem az IT cafén, de elolvasva azt kell mondanom, hogy respect. Mivel ott nincs komment lehetőség, ezért itt válaszolok.

Véleményem szerint érzelmekre hatni az olvasóknál ilyen kérdésekben nem feltétlenül rossz dolog, fel kell piszkálni az érdeklődést és elég magas az ingerküszöb. A reflexiók egy részével viszont magam is egyet értek, s bár valóban indulatos lett a vége, de mégsem gondolom demagógnak, maximum ha kiragadunk belőle részeket.
Amellett továbbra is kitartok, hogy az üzenet, ami átjött nem volt pozitív, egy induló portál esetén viszont nincs semmi kőbe vésve. Ha egy hasznos, edukatív, előre tekintő tartalom gyűlik itt össze hamarosan, akkor ugyanilyen lelkesen fogom tudni zászlóra tűzni a dolgot, mint amilyen lelkesen megijedtem tőle.

Annak ellenére, hogy kaptam némi meleget és némieg több hideget is a cikkben, úgy látom, hogy a cél közös, az eszközök különböznek csupán. Elég sok gondolat kavarog bennem most, amit leírnék szívesen, de inkább egy következő körre hagynám, egy újabb cikkre mondjuk. Ha valakit esetleg megsértettem, akkor elnézést érte.

Vitázni én is szeretek és azt hiszem az IT szaksajtóban egyébként oly ritka áttekintések, párbeszédek jót is tennének az olvasóknak. Szóval alkalomadtán, akár más témában is folytathatjuk. A kritikát konstruktívnak tekintem, az ügyes retorikus jelzőt pedig köszönöm, az egykori retorika tanárom biztosan büszke lenne rám

KEndre:
Üdv!

aDoayen véleményéhez szeretném mondani: a tracking cookie lehetőségeivel való visszaélés sajnos valós veszély. Persze ne legyünk paranoiásak, de a kellő óvatosságra hívjuk már fel a júzerek figyelmét! Erről volt szó szerintem a bemutatón is, nem a vészharangot kongatták Ivánék, ahogy én érzékeltem.

Nekem fájt Kovács Attila kirohanása, némi türelemmel, picit több megértéssel elkerülhető lett volna ez a malőr. Talán érdemes lett volna egy picit mélyebb háttéranyagot is csinálni a média részére, sokat segíthet egy ilyen - mondjuk két A4-es oldal terjedelmű - tájékoztató az újságíróknak.

Figyelmetekbe ajánlom Dajkó Pali véleményét is, az IT café múlt heti cikkei között olvasható.

http://itcafe.hu/hir/pet_portal_blog_indult.html

KEndre

2008.03.20.

KEndre 2008.03.20. 11:55:24

aDoayen [ 40e13e ] 2008.03.20. 01:28:09
Kedves Iván!

Az hiszem, hogy szalonképes volt az írás, sőt a félreértés, mint fogalom felvetődése csak tovább erősíti a véleményemet.
Az előadáson elhangzottak nem csak bennem, hanem a mellettem ülő újságírók (legyenek hagyományosak, kisebbek vagy nagyobbak) véleménye is megegyezett az enyémmel, ha viszont az 5 jelen lévő újságíróból egy a médiapartner, egy a megsértődő ellenség, a másik három meg "félreért", akkor lehet, hogy tényleg nem a legszerencsésebb volt a kommunikáció.

Részemről, ahogy ezt le is írtam, ez egy fontos kérdés. Amennyiben a prezentációval ellentétben a portál tartalma nem lesz riasztó, hanem inkább érdeklődés keltő, akkor igyekszem rá a jövőben is felhívni a figyelmet.
Mint ahogy, az IT lapok közül (és a Metro-t leszámítva a hagyományosak közül is) kizárólag mi szenteltünk neki publicitást, sőt a közleményt is alig copy-pastelte be néhány médium.

Szintén, ahogy írtam, tisztelem a készítőket, csak nem értek egyet velük mindenben. A kölcsönös tisztelet jegyében legalább egy linket megérdemelt volna a citált cikk.
Arról nem is beszélve, hogy a Kovács Attila távozása után való sértegetést követően, nekem is jut egy kis kóstolgatás, az nem vet jó fényt, egy nemzetközi szakértőre.
Nincs semmilyen vállalati pszicho. Akivel azonosulok, az a felhasználó és az SG olvasó.

2008.03.15.

Gulyás Gábor 2008.03.15. 08:52:32
Jó kis írás, köszi! Közben azon gondolkozom, lehet, hogy érdekelne másokat az alternatív követési lehetőségek leírása. Például a pitéké.

sarki_roka:
a nem kívánt sütemény
sarki_roka [ e-mail | http://sarkiroka.blog.prog.hu ] 2008.03.15. 01:55:24
a nem kívánt sütemény

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni!

© PET Portál és Blog, 2008-2010 | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat