Blog

Adatbányászat kontra adatvédelem?

2008.03.22. 21:58:41, PET Portál

A PET-ek „párjának”, ellentétének tekinthetők a privacy-invazív technológiák – azok, amelyek nem hogy nem erősítik, hanem éppen hogy gyengítik a magánszféra védelmét, a személyes adatok feletti önrendelkezést. Sokan ilyennek tekintik a kommunikáció lehallgatásához vagy a spammeléshez képest sokkal kevésbé látványos adatelemzési módszereket, illetve a mögöttük rejlő, összefoglalóan „adatbányászatnak” nevezett technológiát is. Ezek alkalmazásával a már céljukat vesztett személyes adatok is újból felhasználhatók, az érintettek tudta nélkül, az eredeti céltól független más célokra is, ráadásul az adatokból olyan következtetések is levonhatók az érintettek viselkedésére, hajlamaira, amelyeket esetleg maga az érintett sem tud. Úgy tűnik tehát, hogy az adatbányászati módszerek alkalmazása eleve ellentétes az adatvédelem elveivel és törvényi szabályaival – vagy fordítva, a privátszférát erősítő technológiák alkalmazása gátolja az adatbányászati módszerek hatékony alkalmazását.

Azonban az érintett személyek által használható PET-eknek is van egy „párjuk” is: azok az információs-kommunikációs technológiák, amelyeket maguk az adatkezelők alkalmazhatnak, ha korrekt módon kívánnak eljárni a birtokukban lévő személyes adatok kezelésénél. Az adatbányászat terén is létrejöttek azok a módszerek, amelyeket „magánélet-védő adatbányászatnak” neveznek (angol rövidítése PPDM). Természetesen az ilyen technológiák alkalmazásánál is követelmény, hogy ne gátolják az eredeti funkcionalitást, például az üzleti cél elérését.

A soron következő, nyomtatásban is megjelent publikáció, amelynek teljes szövegét hamarosan elérhetővé tesszük a PET Portálon, az adatbányászat és az adatvédelem viszonyáról szól. Azon tanulmányok sorába illeszkedik, amelyek a „Szabad adatok, védett adatok” című kötetben (az Alma Mater könyvsorozat tematikus számában) jelentek meg, és amelyekből több, technológiai vonatkozású írást a PET Portálon is letölthetővé kívánunk tenni.

Hozzászólások

Összesen 0 hozzászólás látható.

Nincsenek hozzászólások.


A hozzászóláshoz be kell jelentkezni!

© PET Portál és Blog, 2008-2010 | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat