Blog

Facebook: akkor sem kell nektek privátszféra, csak bízzatok ránk mindent!

2010.01.19. 17:50:55, Gulyás Gábor

Ők ezt minden bizonnyal komolyan így is gondolják, és nagyon meg akarják mutatni a saját igazukat. Még a felhasználók személyes adatainak árán is, kerül, amibe kerül. Korábban már jelezték külföldi szakemberek, hogy ha quiz-eket töltögetünk ki, akkor nem csak a saját, de ismerőseink adatait is kiszolgáltatjuk a quiz készítőinek. Most azonban egy újabb veszéllyel kell szembenéznie a Facebook felhasználóknak: az alkalmazások készítői könnyen fontos adatokat szedhetnek ki tőlük böngészés közben (pl. login adatok).

Eddig ugyanis egy alkalmazást először engedélyezni kellett, és csak utána tudott hozzáférni a személyes adatokhoz. Köszönhetően viszont néhány friss változtatásnak a kérdést érintő szabályozásban, már nem szükséges, hogy a harmadik fél által gyártott alkalmazások explicit módon is engedélyt kérjenek, hanem lehetőség nyílt az implicit engedélyezésre is. Így már mindez a felhasználó tudta nélkül történik – bár a Facebook szerint az alkalmazások így is csak a publikus információkhoz férhetnek hozzá, ami némileg enyhít a helyzeten.

Emellett egy másik komoly veszélyre is fény derült a napokban a Facebook kapcsán: egy hiba kihasználásával bármilyen külső weboldalnak lehetősége a felhasználó tudta nélkül – de annak nevében – Facebook-os tevékenységbe bonyolódni. A weboldal így felvehet valakit barátként, üzenetet írhat a falára, de akár törölheti is a felhasználót a Facebook-ról (ez utóbbi egyre inkább hasznos funkciónak tűnik). A támadást felfedező szerző említi, hogy régebbi verziójú Flash-sel (10.x előtti) lehetőség nyílik még a felhasználó webkamerájának, mikrofonjának automatikus publikálására is, amikor csak a Facebook-ra belép. Ez azért is izgalmas, mert a felhasználók egy jelentős része megnyitva hagyja a közösségi oldalt a háttérben, vagy azonnali üzenetküldésre használja, és így az voltaképp folyamatosan nyitva marad, amíg csak dolgozik.

Egy rövid demonstráció a hibáról:

Hozzászólások

Összesen 0 hozzászólás látható.

Nincsenek hozzászólások.


A hozzászóláshoz be kell jelentkezni!

© PET Portál és Blog, 2008-2010 | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat