Blog

Most már a privátszférád is a gyáré!

2010.01.19. 11:33:41, Gulyás Gábor

A MojoPac lehetőséget ad arra (írtunk róla tavaly), hogy ne csupán egy-egy programunkat, hanem akár egész számítógépünket magunkkal hurcoljuk, mindezt pedig privátszféra-barát módon: ha egy idegen gépen dolgoznánk, akkor sem hagyunk ott magunk után nyomot, és elvileg a rendszer sem fér hozzá fájljainkhoz, adatainkhoz a MojoPac meghajtón. Az IronClad USB meghajtó hasonló megoldást kínál: egy legalább 8GB méretű, ütés, por- és vízálló meghajtót, ami valamilyen nem ismertetett (?) 256 bites algoritmussal titkosítja a rendszerünket. Hasonlóan a MojoPac-hez, itt is minden a meghajtóról indul el, pontosabban már a rendszer is innen töltődik be. A dolog érdekessége nem is itt kezdődik, hanem ez után.

Eddig akár azt is gondolhatnánk, hogy ez milyen remek eszköz lehet a privátszféránk védelmére – azonban hamar kiderül, hogy ezt nem erre találták ki, sőt. Nem rég feszegettük, hogy a privátszféránk a munkahelyen hogyan is kezelendő helyesen, illetve milyen veszélyek leselkedhetnek ránk. Nos, ez az eszköz csak ront a helyzeten (már ha cégünktől, vagy intézményünktől kapjuk): a meghajtó a vállalati rendszerbe beépülve elég széleskörű felügyeletet tesz lehetővé a "kis testvérkének". A vállalat megfigyelheti, hogy mit csinálunk az egyes meghajtókon, és beleszólhat még abba is, hogy milyen programot telepítünk rá fel, vagy éppen szedünk le onnan. Úgyhogy ha véletlenül eszükbe jutna keylogger alkalmazást telepíteni rá, esélyünk sincs, hogy azt onnan letöröljük – így migrálva a munkahelyi privátszféránk feletti hatalmat a vállalat kezébe.

Hozzászólások

Összesen 0 hozzászólás látható.

Nincsenek hozzászólások.


A hozzászóláshoz be kell jelentkezni!

© PET Portál és Blog, 2008-2010 | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat